




A nő a sötétből felül, fokozatosan formálódó testéből figyel. Kint, az elmozgathatatlan komódok felett észrevehetetlen árnyék ékeskedik. Minden képtelen lassan a levegőbe kerül. A Hold hosszúra húzott pászmáját issza a fekete szőnyegszövet. Nem félelmetes, de feszültséggel teli egy erkélyszélen felriasztott rigóból feltörő füttysor. A felejthetetlen ívű nőtest átlebegteti magát a félszobán. Az éjjeli ház működik. A terek forognak, tágul és szűkül a sötét. A fény a nő árnyékába fúr, a fekete szövetbútoroknak sziluettje lesz. Mire a férfi felébred, minden világos lesz, és a nő hajlékony felszíne fényfátyollá szelídül.